Testmozgás
2017. okt. 17.

Amikor fáj valamid, az már a jéghegy csúcsa

Tested éveken, évtizedeken keresztül csak kompenzált. Amikor 6 évesen leültettek a suliban a pad mögé, amikor még gyermekkorodban sem jártál igazán mezítláb, onnantól kezdve épült fel, az amit ma érzel.

Tested azóta folyamatosan csak kompenzált és kompenzált. Mindent megtett annak érdekében, hogy meg tudd csinálni a vállból nyomást 6 kg-val, hogy meg tudj csinálni 4x10 burpee-t, 100 fekvőtámaszt, 50 guggolást 30 kg-val, és a felülésekről már nem is beszélek.

Tested csinálta, mert ezt kérted tőle. Minden nap… minden héten… Nyilván. Meg is őrültél volna e nélkül, hiszen egész nap a gép mögött görnyedsz az irodában, autóban, vagy a gyerek mellett.

Ezek után tested csak úgy szomjazott egy kis mozgásra.

Aztán elkezdett fájni itt-ott, de nem foglalkoztál vele, a szőnyeg alá söpörted, úgyis elmúlik… Persze el is múlt.

Aztán előjött újra, aztán már el sem múlt, és lassan az életed része lett. De nem igazán tudtál mit csinálni, csak folytattad amit imádsz. Aztán már orvoshoz is elmentél, mert a kényszer pihenőket egyre gyakrabban kellett beiktatnod. Krémek, szurik, kezelések.. És juhúú… végre minden ok.

Meddig? Napokig? Hetekig? Vagy a következő “rossz mozdulatig”? Talán te még nem jutottál el idáig, és meg vagy róla győződve, hogy nálad minden ok?

Azt tudod, hogy a problémák már akkor jól láthatóak és korrigálhatók, amikor még te nem is tudsz a létezésükről? Persze ezektől a hibás mozgásmintáktól nem egyszerű megszabadulni, de nekünk erre egy szuper eszköz van a kezünkben. Ez, az NMPT.

Ráadásul mindez úgy, hogy neked nem kell külön tornára járnod, unalmas, egyhangú gyakorlatokat végezned. Képzelj el olyan “szuperedzést”, amely nemcsak izmot épít, zsírt éget, hanem a rossz mozgásminták korrekcióján is dolgozik, és az ülőmunka káros hatásait is enyhíteni tudod.

Ez a Fitfusion!

Lapos hasat szeretnél és a derékfájást is elfelejtenéd?
Én is, mint a legtöbb weboldal, sütiket használok. Ezt jó ha tudod, de kötelező is kiírni.  Itt olvashatsz róla bővebben!
OK, értem!